Ki a király?

Kislányommal játék közben szerepjátékba is bonyolódunk néha. A játékok, a mesék, a bölcsődei tapasztalatok és persze a rajzfilmek hatására érdekes ötletekkel hozakodik elő. A fantáziája egyre élénkebb és én néha hagyom magam bevezetni a gyermekjátékok világába. Én, a felnőtt, nehezen tudom tartani a lépést, mégis van úgy, hogy sikerül ráhangolódni a játékra. Voltam már farkas, elárusító, szerelő, ló, sofőr és kitudja, hogy még mi nem.

A minap Elvisnek szólított. Határozottan, katonásan magához intett és magyarázni kezdett valamit a játéktenger közepén. Elvis?! – tűnődtem magamban – igaz, hogy gyakran lát gitározni itthon is, meg színpadon is látott már néhányszor, de honnan ismeri három évesen ezt a világsztárt, mert azért annyit nem tévézünk, igyekszünk egészségesen nevelni a gyermekeket... Elvis Presley neve középiskolás diákjaim egy részének sem mond sokat, hogy lehet az, hogy az én három éves kislányom mégis Elvisel azonosít? 

Rövidesen fájdalmasan oszlott el a ködhomály: nem a rock királlyal azonosított, hanem egy rajzfilmfigurával. Az én kicsikém arról a kezdő tűzoltóról beszélt, aki a Sam nevű hős-tűzoltó mellett dolgozik a világ megmentésén, és akinek mindig mindent részletesen kell elmagyarázni, mert tapasztalatlan és kiképzésre szorul. Ez a mesebeli Elvis tapasztalatlansága ellenére figyelmes és képes mindent szorgalmasan megtanulni úgy, ahogy az eligazításnál elhangzik. Nesze neked tévelygés! Egyik percen itt állok eltelve magamtól, hogy gyermekem színpadi hőse vagyok, másik percen már egyenesen egy rajzfilmfigurának láttat az élet.

            Önérzetemen felülkerekedve, azt hiszem, mégis örülnöm kell, hiszen gyermekem nevelhetőnek, alakíthatónak lát. Játékos perceken elmagyarázza azt, amit nekem meg kell tanulni, és amire oda kellene jobban figyelni. Így esély nyílik, hogy alkalmanként mégis apa legyen a király. Irgalmatlan tükörképet tart elém, de megadja a lehetőséget, hogy újra és újra felismerjem: az apaság, is tanulható életforma, csak meg kell látni a tanulás lehetőségét.